Peppa és a Cukor Szörnyek

1. A csokis süti esete

Peppa malac aznap este valami egészen különlegeset kapott vacsora után. Egy hatalmas, emeletes csokis sütemény szeletet, ami csak úgy fénylő a ragacsos csokimáztól, a tetején pedig egy tejszínhab-pamacska trónolt, mint egy fehér sapka. – Hűha! – kiáltotta boldogan Peppa, és már nyúlt is a villájáért. A süti puha volt és édes, minden falat egy apró, csokis boldogság. Peppa nagyot kuncogott, ahogy beleharapott. Az orra hegye csupa csoki lett, a szája szélén pedig édes morzsák sorakoztak, mint apró, barna szeplők. Mikor az utolsó falatot is megette, elégedetten dőlt hátra a székében.

– Peppa, drágám, itt az ideje fogat mosni! – szólt kedvesen Mama malac a konyhából. Peppa arca elkomorult. – Jaj, neee! – nyafogta. – A fogmosás olyan unalmas! Csak sikálom és sikálom, és soha nincs vége. Ma este inkább kihagyom. Papa malac, aki éppen az újságját olvasta, nagyot röfögött a pocakját fogva. Letette az újságot, és Peppára kacsintott. – Tudtad, Peppa, hogy a fogmosás nem is unalmas? Valójában egy nagyon fontos csata! Peppa kíváncsian nézett rá. – Micsoda csata?

– A Cukor Szörnyek elleni csata! – suttogta Papa malac titokzatosan. – Amikor ilyen finom csokis sütit eszel, apró, vigyorgó szörnyecskék jelennek meg a fogaidon. Ők a Cukor Szörnyek! Ragacsos kis lábaikkal táncolnak, és trambulinnak használják a fogaidat. A sütimorzsákból építenek várat, és a csokis pocsolyákban pancsolnak. Egész éjjel buliznak, és közben hangosan kuncognak. Peppa elképzelte az apró, táncoló szörnyeket, és hangosan felkacagott. – Hahaha, Papa! Cukor Szörnyek! Olyan vicces vagy! Ilyenek nincsenek is!

Papa malac csak mosolygott. – De a fogkefe és a fogkrém el tudja őket kergetni! Sss-sss-sss! – utánozta a fogmosás hangját. – Ezt a hangot utálják a legjobban. Peppa azonban csak a fejét rázta, és nagyot ásított. – Én már nagyon álmos vagyok. Inkább aludni megyek. A Cukor Szörnyek csak egy buta mese. Adott egy csokis puszit Mama és Papa malac arcára, majd eltipegett a szobájába. Bebújt a meleg takarója alá, és még mindig érezte a szájában a csokis süti édes ízét. Azt gondolta, Papa malac meséje vicces volt, de egyáltalán nem igaz. Becsukta a szemét, és szinte azonnal elaludt.

2. A Cukor Szörnyek bulija

Peppa mélyen és békésen aludt, de az álmában valami furcsa dolog történt. Először csak a csokis süti édes ízét érezte, de aztán halk kuncogást és aprócska tipp-topp lépteket hallott. A hangok egyre erősebbek lettek, mintha egyenesen a saját szájából jönnének! Peppa az álmában hirtelen picire zsugorodott, és egy hatalmas, fehér tájon találta magát. A fehér dombok csillogtak a holdfényben. Peppa körülnézett, és rájött, hogy a saját fogai között áll!

A fehér dombokon, vagyis a fogain, apró, vigyorgó lények ugrándoztak. Az egyik zöld volt, a másik rózsaszín, a harmadik sárga, és mindegyiknek pici, hegyes cukorkalap volt a fején. Ők voltak a Cukor Szörnyek! Vidáman csúszdáztak le Peppa egyik fogáról, majd átugrottak a másikra, mintha csak egy trambulinon lennének. A sütimorzsákból, amiket Peppa a fogai között hagyott, apró várakat építettek, és egy vidám, de bosszantó dalt énekeltek: „Hipp-hopp, de nagy a buli! Itt a helyünk, csuda szuper csokisüti!”

Hirtelen egy vakító fény villant, és egy ismerős alak repült be a képbe. Bárány Bianka volt az, Peppa legjobb barátnője! De nem is akárhogy nézett ki! Csillogó szárnyai voltak, a kezében egy varázspálcát tartott, a hátán pedig egy hatalmas, óriási fogkefét cipelt. – Én vagyok a Fogtündér! – kiáltotta Bianka. – Takarodjatok innen, ti csúnya Cukor Szörnyek! Peppa fogai nem játszótér!

Bianka megragadta az óriási fogkefét, és suhintott egy nagyot a szörnyecskék felé. – Sss-sss-sss! Menjetek innen! – kiáltotta, ahogy Papa malac is mutatta. De a Cukor Szörnyek egyáltalán nem ijedtek meg. Hangosan nevettek, és elkezdtek bújócskázni a fogkefe sörtéi között. Néhányan felmásztak a fogkefe nyelére, és csúszdának használták. A többiek pedig elbújtak a fogak közötti résekbe, ahová a nagy fogkefe nem fért be.

Peppa csak állt tehetetlenül, és nézte, ahogy a Cukor Szörnyek kinevetik a Fogtündér-Biankát. A szörnyecskék bulija egyre hangosabb lett, a sütimorzsákból épített váraik pedig egyre nagyobbak. Peppa szájában az édes íz hirtelen már nem is volt olyan finom. Inkább ragacsosnak és kellemetlennek érezte. Rájött, hogy Papa malacnak talán mégis igaza volt. Ezek a Cukor Szörnyek tényleg léteznek, és egyáltalán nem akarnak elmenni.

3. A nagy fogmosó csata

Peppa hirtelen kinyitotta a szemét. A szobájában csend volt és sötét, de a szájában még mindig érezte a ragacsos, kellemetlen ízt, mintha a Cukor Szörnyek tényleg ott hagyták volna a sütimorzsáikat. Az álom olyan valóságosnak tűnt! Rájött, hogy a szörnyecskék nem fognak maguktól elmenni. Tennie kell valamit, méghozzá azonnal!

– PAPAAA! – kiáltotta Peppa, és kiugrott az ágyából. – Gyere gyorsan! Itt vannak a Cukor Szörnyek!

Papa malac álmosan botorkált be a szobába, mögötte Mama malaccal és a pizsamájában toporgó Zsolival, aki szorosan ölelte Dínó bácsit. – Mi a baj, kismalacom? – kérdezte Papa malac ásítva. – Csak nem a Cukor Szörnyekkel álmodtál? – Nem csak álmodtam! – rázta a fejét Peppa elszántan. – Le kell győznünk őket! Szükségem van a segítségetekre!

Papa malac Peppára nézett, és egy hatalmasat mosolygott. Megértette. – Igazad van, Peppa! Ezt nem hagyhatjuk annyiban! Induljunk a nagy fogmosó csatába! – kiáltotta, és máris katonásan menetelni kezdett a fürdőszoba felé.

Mama malac kuncogva nyomott mindenkinek egy-egy pötty mentolos fogkrémet a fogkeféjére, amit Peppa ünnepélyesen „fogkefe-kardoknak” nevezett el. Felsorakoztak a tükör előtt, mint egy bátor hadsereg. Zsoli a kis sámlira állt, hogy ő is elérje a mosdót.

– Rajta! A Cukor Szörnyek ellen! – vezényelt Peppa, és a család egyszerre kezdett fogat mosni. – Sss-sss-sss! – sziszegte Peppa, miközben a fogkefe-kardjával körbe-körbe sikálta a fogait. – Menjetek innen, ti ragacsos szörnyetegek! Huss! – Brumm-brumm-brumm! – dörmögte mély hangon Papa malac, ahogy a hátsó fogaknál rejtőzködő szörnyeket kergette el. Zsoli nem akart lemaradni. A saját fogkeféjével Dínó bácsi műanyag fogsorát kezdte sikálni, miközben azt kiabálta: – Dínó! Grrr!

A fürdőszobát vidám sikálás, sziszegés és nevetés töltötte be. A mentolos hab csak úgy repkedett, ahogy a bátor malac-család minden egyes zugból és sarokból kikergette a Cukor Szörnyeket. Végül egyszerre öblítettek szájat, és a habos vízben apró, legyőzött Cukor Szörnyek úsztak le a lefolyón.

Peppa belenézett a tükörbe. A fogai ragyogtak a tisztaságtól, a szájában pedig a ragacsos íz helyét friss, hűs mentol vette át. Ránézett a nevető családjára, és ő is elnevette magát. – Látjátok? – mondta boldogan. – A fogmosás a legjobb csata a világon! És mi győztünk