Astro Bot és az elveszett csillagok

1. A nagy szétszóródás

Astro Bot, a kis kék fényű robotocska, vígan pattogott rugós lábain a DualSpeeder csillaghajó fedélzetén. A hajó, ami a második otthona volt, csak úgy csillogott-villogott a kozmikus porban. Körülötte apró, zümmögő robot barátai kergetőztek, és vidám, csipogó hangokat hallattak. Az űr végtelen csendjét csak az ő boldog zsivajuk törte meg. Astro éppen egy különösen magasra sikerült ugrás után landolt, amikor hirtelen hatalmas árnyék vetült a hajóra.

Minden elcsendesedett. Astro és a barátai felnéztek, és egy óriási, lila és zöld színben pompázó, zselészerű lény bukkant elő a semmiből. Két hatalmas, kíváncsi szeme volt, mint két fénylő hold, és egyáltalán nem tűnt gonosznak, inkább csak nagyon-nagyon csodálkozott. Kinyújtotta feléjük az egyik kocsonyás karját, és finoman megbökte a DualSpeeder oldalát, mintha csak egy érdekes játékot talált volna.

BUMM! A gyengédnek szánt érintés ereje mégis óriási volt. A DualSpeeder darabokra hullott, mintha csak legóból lett volna. A hajtómű az egyik irányba repült, az irányítópanel a másikba, a robot barátai pedig, jaj, szerteszét röppentek a csillagok között, mint apró, fénylő szentjánosbogarak. Astro Bot egy magányos fémlemezen lebegett a hirtelen csendessé vált űrben, és döbbenten nézte a szétesett hajó és az elveszett barátok után.

Ekkor a fémlemez sarkában felvillant egy apró képernyő. A Professzor, a hajó bölcs, ősz szakállú feltalálójának remegő hologramja jelent meg rajta. – Astro! – kiáltotta kétségbeesetten. – Ó, micsoda katasztrófa! Az az óriás csak játszani akart, de szétszedte a mi gyönyörű hajónkat! A barátaid… a hajó alkatrészei… minden elveszett a galaxisban!

Astro Bot a Professzorra nézett. Bár arca nem volt, kék szemei aggodalmat tükröztek. – Csak te segíthetsz, Astro! – folytatta a Professzor. – Te vagy a legbátrabb és legügyesebb mindannyiunk közül. Kérlek, indulj el, keresd meg a barátainkat, és hozd vissza a DualSpeeder darabjait, hogy újra össze tudjuk rakni!

Astro Bot apró fejével bólintott. Kék szemei elszántan világítottak a sötétben. Bekapcsolta a csizmájába épített rakétákat, és egy szikrázó csíkot húzva maga után elindult az ismeretlenbe. Az utazás megkezdődött!

2. Kaland a bolygókon

Astro Bot csillagközi suhanása egy zölden és barnán ragyogó bolygó felé vezette. Ahogy közeledett, látta, hogy az egész felszínt óriási, sosem látott növények borítják. A landolás puha volt és illatos: Astro egy hatalmas, trombita alakú, bíborvörös virág közepébe pottyant. Körülnézett. A levegőt különös madarak éneke és a rovarok ciripelése töltötte be. Gigantikus levelek árnyékolták be a tájat, a fákról pedig vastag, kanyargó liánok lógtak le a földig.

Hirtelen vékony, csilingelő kuncogást hallott. Felnézett, és a fák ágai között apró, fürge majom-robotokat pillantott meg. Fényes fémtestüket rozsdabarna szőr borította, és hosszú, mozgékony farkukkal kapaszkodtak az ágakba. A baj csak az volt, hogy ezek a majom-robotok összegyűjtötték Astro elveszett barátait! Pár apró, ijedt botocska egy liánokból font hálóban ficánkolt, miközben a majmok vidáman dobálták egymásnak a hálót.

Astro nem ijedt meg. Tudta, hogy a majom-robotok csak játszanak, de a barátainak segítségre volt szüksége. Bekapcsolta a csizmáján a rakétákat, de csak éppen annyira, hogy egy hatalmasat ugorjon. Elkapott egy vastag liánt, és a majmok után lendült. „Zip-zár!” – suhant a levegőben, gyorsabban, mint a kis csínytevők. Egy ügyes mozdulattal elkapta a hálót, majd egy biztonságos, széles faágon landolt. Elővillantotta az ujjából a parányi lézersugarat, és egy pillanat alatt elvágta a háló köteleit. A kis botok boldogan bújtak hozzá, és csipogó hangon köszönték meg a mentést.

Az egyik kis megmentett robot pittyegve a távolba mutatott, egy hatalmas, csillogó óceán felé, ami a dzsungel szélén terült el. Astro megértette: a következő alkatrész a víz alatt van! A partra érve aktiválta a buborék-pajzsot, ami egy nagy, átlátszó burokként vette körül a fejét. Egy nagy levegőt vett (bár nem volt rá szüksége), és beugrott a kristálytiszta vízbe. A látvány lenyűgöző volt. A kék ezer árnyalatában pompázó világban hatalmas, színesen világító medúzák lebegtek, mint élő lámpások. Útmutatóként követte őket egyre mélyebbre, amíg meg nem pillantott egy elsüllyedt várost. Hajdanvolt épületek és tornyok romjai között úszott el, mígnem a város főterén rátalált. Ott feküdt, egy kőtalapzaton, a DualSpeeder hatalmas hajtóműve, ami még a víz alatt is halkan, kékes fénnyel pulzált.

Astro óvatosan a hátára erősítette a nehéz alkatrészt. Megvolt az első és legfontosabb darab! Kiszabadított barátaival és a hatalmas hajtóművel elindult vissza a felszínre, és már a következő kalandra gondolt.

3. Az utolsó alkatrész és a nagy buli

Astro Bot következő úti célja egy tüzes bolygó volt, ahol a levegő forró volt a közeli vulkánoktól, és az ég vörösen izzott, mintha mindig naplemente lenne. A Professzor jelzése szerint az utolsó alkatrész, a hajó csillag-navigációs gömbje itt rejtőzött. Ahogy Astro óvatosan lépkedett a pattogó szikrákkal teleszórt talajon, meglátta a gömböt. Fényesen ragyogott egy szikla tetején, de nem volt egyedül. Ott ült mellette a hatalmas, lila űrlény, aki az egész kalamajkát okozta!

Az űrlény azonban nem tűnt gonosznak. Egyik csápos kezében tartotta a gömböt, és szomorúan nézegette. Időnként a földhöz pattintotta, mint egy labdát, de az mindig visszaszállt a kezébe. Astro egy pillanatra megállt és figyelt. Rájött, hogy az űrlény nem elrabolni akarta a hajó darabjait, hanem csak játszani. De egy ekkora lénynek nem volt kivel játszania, és biztosan nagyon magányos volt.

Astrónak zseniális ötlete támadt. Ahelyett, hogy harcolt volna, előugrott a szikla mögül, és integetni kezdett. Az űrlény meglepetten nézett rá a hatalmas, lila szemével. Astro ekkor elkezdett egy vicces robot-táncot lejteni. Pörgött-forgott, viccesen rázta a csápjait, és a lábaival aprókat dobbantott a forró földön. A kis robot barátai, akiket korábban megmentett, csatlakoztak hozzá, és hamarosan egy egész kis robot-tánccsoport szórakoztatta a magányos űrlényt.

Az űrlényt annyira lenyűgözte a vidám tánc, hogy nevetésben tört ki, ami inkább egy mély, dörmögő hangra hasonlított. Hogy ő is be tudjon szállni a mókába, óvatosan letette a navigációs gömböt a földre, és megpróbálta utánozni Astro mozdulatait. Hatalmas teste esetlenül, de vidáman imbolygott a zene nélküli táncra. Astro kihasználta a pillanatot: gyorsan felkapta a gömböt, de ahelyett, hogy elfutott volna, barátságosan intett az űrlénynek, hogy kövesse őt.

Amikor visszaértek a DualSpeederhez, a Professzor és a többi bot már izgatottan várták őket. A navigációs gömb behelyezésével a hajó újra eggyé vált! A javítás befejezését hatalmas ünneplés követte. A Professzor bekapcsolta a hajó zenerendszerét, színes fények villogtak, és mindenki táncolni kezdett. Még a nagy, lila űrlény is velük tartott, aki most már nem volt magányos. Astro Bot boldogan táncolt új barátjával és a megmentett robotokkal a csillagokkal teli égbolt alatt, tudva, hogy ez volt eddigi legjobb kalandja.